background image
15
A MAgyAr reforMátus egyház lApjA
» Kálvincsillag
LéLek t L LéLek ig
Szerencsére nem következtek be a vers
utolsó versszakában feltör gondola-
tok, bizonyítékául annak, hogy a vallás
nem szándékos emberi alkotás, és ha
az elpusztítására irányuló ers törekvés
ellenére is fennmarad, akkor jó és igaz.
Természetesen nem ilyen egyszer
mindez, különösen napjainkban, ami-
kor a vallás legfontosabb elemeit, az
elkötelezettséget és a közösségi rész-
vételt támadja a modernitás, aminek a
képviseli mindent megtesznek a vallás
és a civilitás szétválasztásáért. Épp a
,,lélektl lélekig" gondolatát támadják
ezzel. Talán Tóth árpád is ettl ,,a rop-
pant, jeges rtl" féltette embertársait.
Én is féltem felebarátimat és jóma-
gamat is minden lelki kiüresedéstl, de
bízom abban is ­ mert sokszor tapasz-
taltam és tapasztalom ­, hogy nagyon
sok ember gondolkozik hasonlóan, na-
gyon sok ember kapaszkodik a szere-
tetbe, és ezáltal a gonosz ellen harco-
lók seregét bvíti. Azoknak pedig, akik
nem az si nemzettudatban, a vallásos
hitben, hanem még mindig a marxista
embertípusban vagy az amerikai ol-
vasztókemence zagyvalékában látják
a nemzet (nemzetek) újjászületését,
figyelmükbe ajánlom Bay Zoltán világ-
hír magyar fizikusnak, a Debreceni
Református Kollégium egykori diákjá-
nak következ sorait: ,,A világnak a lé-
nyege a törvényeiben van. Az anyag, a
tér és az id is következményei ezeknek
a törvényeknek és nem eltte járói. El-
ször vannak törvények, és azok szerint
jön létre a természet. A Biblia szerint:
»Kezdetben vala az ige.« Az a maga-
san a mienk felett álló értelem, ami a
természet törvényeiben nyilvánul meg,
aminek parányait igyekszünk ellesni, a
lényege a világnak. A kép megnyugta-
tó, mert azt jelenti, hogy részesei va-
gyunk a végtelenségnek, eredményei
egy Végtelenül Magas Értelemnek, s
ezért nincs okunk csüggedni." Ezek a
mondatok segítették hozzá a vallás és
a tudomány kibékülését bennem, mert
addig mind a tudományokkal, mind a
hit kérdéseivel való foglalkozás során a
kett kibékíthetetlenségének hangoz-
tatásával találtam magam szemben.
A másik igen fontos dolog, amivel
magyartanárként az irodalom- vagy
a nyelvórákhoz készülve, de a szoros
élethelyzetekben is ­ például kisebbsé-
gi életünkben ­ mindennap találkozom,
az a vallás és az anyanyelv ügyének
természetszer összekapcsolódása.
Gondolom, ma már senki sem vonja
kétségbe, hogy a reformáció terjedé-
se és megersödése nyomán borult
virágba az anyanyelv kultúra és az
irodalom. De anélkül, hogy túlhang-
súlyoznám a kultúrprotestáns szem-
léletet, el kell árulnom, értetlenül állok
azon kálvinista atyámfiai vallásossá-
gával szemben, akik gyermekeik vagy
unokáik anyanyelvét elcserélik az állam
nyelvéért, nem magyar tannyelv isko-
lába íratva ket.
Az egész teremtés az ember felé
összpontosul, hiszen a Teremt kép-
másai vagyunk. Ez felelsség. Jó lenne
­ legalább néha ­ erre is gondolni! Arra,
hogy van ,,egy a föld közepén zárt kert
emléke, és amelynek néha, estefelé be-
lélegezzük illatát." Olyankor egy kicsit
rövidebbé válik az út lélektl lélekig.
cZébely laJos
tanár, költ, helytörténész
(Visk)
minden ember életének egyik f meghatározója a gyermekkor. református
családban nttem fel, s mivel apám 1956-tól kántori szolgálatot teljesített
a Viski református egyházközségben, hajlékunkban mindennapos volt az
éneklés. a könnyebb zsoltárokat és dicséreteket már egészen kicsi korom-
ban el tudtam énekelni. emellett megismerkedtem a református egyház
alapvet hittételeit tartalmazó Heidelbergi Kátéval. az iskola, amelyet kí-
váncsiságom, majd az ebbl fakadó tudásvágyam miatt nagyon szerettem,
nem könnyítette meg sem lelki, sem szellemi fejldésemet, hiszen a szovjet
oktatásban nyoma sem volt a transzcendencia elismerésének. Zsákutcába
kerültem. Kételkedvé lettem, nem tudtam eldönteni, hogy a tapasztalat és
tanulás által meg lehet-e mindent ismerni, vagy van egy akaratunkon kívül
álló tényez is, ami segít értelmet találni a világban és felfogni az istent. igaz,
lelkemmel és értelmemmel is az utóbbi felé húztam. ezt a vívódást és a temp-
lomok kiüresedésétl való félelmemet örökítettem meg egyik, a '60-as évek
végérl fennmaradt kamaszkori verspróbálkozásomban.